(Vigyázat, a cikk nyomokban személyes elemeket tartalmazhat!)
A fotózás előtt három évvel…
A történet valójában nem csak egy fotózásról és nem csak egy alomról szól, évekkel korábbra nyúlnak a kezdetek. Hosszas gondolkodás és mérlegelés után a férjem és én úgy döntöttünk, hogy kiskutyát vállalunk. A hozzánk illő kutyafajta kiválasztása viszonylag könnyen ment, de úgy gondoltuk, hogy szeretnénk az írott szónál többet is tudni az eszéről oly híres border collie-ról. Ez szerintem egy nagyon fontos lépése a kutyaválasztásnak, nevezetesen megismerni minél több felnőtt kutyát. Nem, nem cuki és aranyos kölyköket, akik esznek és alszanak. No meg nyomják az egérharcot, amin Te jókat kuncogsz, aztán mikor hazaviszed a választott kisegeret, rájössz, hogy most kezdődik a kőkemény meló.
Találkoztunk border collie tulajdonosokkal, tenyésztőkkel, hallgattunk véleményeket: támogatókat és csodálkozókat egyaránt. Ez utóbbiból egyébként sokkal több volt, hisz mi voltunk az az elvetemült család, aki úgy gondolta, hogy lakásban is boldogan tud élni jövendőbeli kutyájával. Itt akár erősen el is bizonytalanodhattunk volna, de szerencsére pont időben jutottunk el Móniékhoz.
Móniról ekkor annyit tudtunk, hogy minden szál hozzá vezet, már ami a border collie magyarországi történetét illeti. Ő volt az első, aki border collie kutyát hozott Magyarországra Angliából és elkezdett foglalkozni a fajta tenyésztésével, akkor még a Bakonyban. 1995-ről beszélünk, Móni pedig azóta is a fajta szerelmese.
Egy téli napon érkeztünk hozzájuk, kivételesen pontosak voltunk és egyből odataláltunk – ritka kombináció nálunk. A kapuhoz érkezve csaholó boldog kutyák fogadtak, belépve jött a pusziosztás és simi kunyerálás. Szerintem soha nem fogom elfelejteni azt a fogalmam sincs mennyi időt, amit akkor ott töltöttünk és azokat a kutyákat sem, akiket megismertünk. A szememben fogalommá vált diófa alatt labdáztunk Szöszivel, néztük, ahogy a mentett, idős border Baby száll be a csatába a frizbiért. És persze ott volt Teddy, aki a maga méltóságteljes módján őrködött a falka egysége felett, szerelem első látásra. Már akkor teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy akinek Forestry Farm kutyusa van, az “nemcsak” kutyát, de családot is kap ezzel a hatalmas boldog, őrült és vidám falkával és az emberekkel, akik mögöttük állnak.
Az álomfotózás napja
Ennek a találkozásnak a harmadik évfordulóján beszéltünk arról, hogy milyen jó lenne fotókat készíteni a nemrég született „T-alom” kiskutyáiról. Egy borongósnak induló hétfői napon meg is érkeztek a stúdióba: a hat baba és a szülinapos Teddy is. Amikor fotózásra készülök, mindig tervezek előtte. És a legfontosabb, hogy mindig alkalmazkodok. Leginkább a kutyák hangulatához, személyiségéhez, az adott helyzethez. Vannak kutyák, akik fesztelenek és érdeklődők, vannak akik unják, vagy csak egyszerűen nincs kedvük. Keveset aludtak vagy sokat, telihold volt vagy aznap reggel túl hangosan nyávogott a szomszéd Mici – ki tudja? Egy biztos, nem volt még olyan fotózás, ahol ne nevettünk volna nagyon sokat és olyan sem, ahol ne készültek volna jó képek, még akkor is, ha a kutyus finoman szólva sem akart partner lenni ebben. Ami a kutyák viselkedését illeti, egyébként sem szoktam elvárásokkal felvértezni magam, de amikor kölyköket akarok fotózni, akkor pedig a fejemben lévő forgatókönyvhöz úgy állok, hogy bármi megtörténhet. A lényeg, hogy erre a bármire fel legyek készülve, mi sem egyszerűbb ennél.
Megérkezett hát Teddy és a féltucatnyi hét hetes kutyababa, a maguk összes bájával. Amire a legkevésbé készültem, az az volt, hogy 5 perc leforgása után nyugodt álomba szenderülnek és mindegy lesz nekik, hogy egy szekrénybe pakoljuk őket vagy háttér előtt különböző méretű ládácskák fő díszei lesznek mindenféle kombinációkban. Aki nem főszereplőként tündökölt épp, az a háttérben aktív segítőként megbúvó kislányom ölében melegítette magát és persze Annát. A fotózás végére majdnem lett egy harmadik kutyánk, ez az, amiben én tényleg nagyon nehezen tudok ésszerű határokat húzni.
A képek, mint oly sokszor beszélnek helyettem is:
Teddy. Teddy az első border, akivel szerelembe estem, egy igazi méltóságteljes maci ő. A 14. szülinapját ünnepelte Móni ezzel a sorozattal:
Teddy egy igazi troll volt, ennek megfelelően igyekezett szabotálni a fotózás róla szóló részét. Móniék ezt jó adag humorral vették tudomásul, a képek hangulata pedig pont azt sugallja, amilyen az ő kapcsolatuk: bensőséges és szeretetteljes. Azt gondolom, hogy a kutyás lét egyik legfontosabb összetevője a humor: úgyis tartogatnak meglepetéseket, az egyéniségük zabolátlanul tör a felszínre. Hiszek abban, hogy életünk minden terén kapcsolatot építsünk velük: járjunk kutyasuliba és fajtától függően űzzünk velük sportokat, de emellett értsük és tiszteljük az ő személyiségüket. Amikor hozzám jöttök fotózásra, én ilyen megértéssel és tisztelettel állok hozzájuk, ezért kérlek bízz bennem amikor azt mondom, nem kell aggódni, ha aznap négyballábbal kelt fel a szeretett szőrös családtagod!
